2015. április 8., szerda

Collen Hoover: Hopeless (egy könyv, amit nő írt)

Ez (is) az egyik legjobb könyv, amit eddig olvastam. Egy nap alatt a végére értem, és kicsit bánom, mert újrakezdeném, de nem úgy, hogy már tudom, mi lesz a vége, és hogy mi fog történni, hanem úgy ahogy először, hogy még eddig nem olvastam. Imádtam az egészet az elejétől a végéig, és már bőven benne jártam az éjszakában, mikor olvastam és éreztem, hogy fáradt vagyok, de nem tudtam letenni.
 Kedvenc szereplőm Sky bár nem tudnám megmondani, miért. Egyszerűen csak szeretem a karakterét, hogy olyan, amilyen, és azt is, hogy erős. Nem fizikailag, hanem lelkileg. Sky eddig otthon tanult, most viszont közel a tizennyolchoz, szeretné legalább az utolsó évét a suliban tölteni. Szóval beiratkozik de a gimi egyáltalán nem olyan, mint várta. A szomszédjában lakó legjobb barátnőjével jó sokat pasiznak, ám Sky eddig még soha nem érzett semmit, amikor egy fiú megcsókolta.
De egy nap mikor vásárolni megy, a kasszánál megpillant egy fiút, aki mint utólag kiderül, igazi rosszfiú és hírhedt nőcsábász. Vagy legalábbis minden nő az első pillanattól kezdve odáig van érte. Szóval amikor őt meglátja, megrohanja egy érzés, amit ezelőtt még soha nem érzett, és amit nagyjából úgy lehetne leírni, hogy az ember nem tudja levenni a szemét arról a bizonyos személyről, és úgy érzi egy hadseregnyi lepke repked a gyomrában. Hamarosan összebarátkoznak, ám a lány furcsának találja a fiú szendvedélyes viselkedését és hangulatingadozásait. Nemsokára már együtt vannak, ám olyan dolgok kerülnek elő a múltból, ami mindent megváltoztathat, és lerombolhatja a felépített bizalmat is.
 Mindenkinek ajánlanám ezt a könyvet, aki szereti az ilyesfajta történeteket, és nem feltétlenül az alapján ítél, amit leírtam, mert ennél sokkal, de sokkal több van az egészben.

Buci