A történet egy kicsivel később folytatódik, mint amivel az előző lezárult, és ezúttal Will szemszögén keresztül pillanthatunk bele a könyvbe. Nagyon vicces, mert állandóan a kopogás hiánya miatt mérgelődik. A fejezetek elején itt most nem dalszövegek, hanem Will feljegyzései találhatóak. Ez a könyv talán még jobb, mint az előző, ami szinte lehetetlen. Most már négyen olyanok, mint egy nagy család, apa, anya, gyerekek. És a félig-felnőtt-szülők-és- testvérek-nek szembe kell nézniük a gyereknevelés gondjaival, de nagyon jól helytállnak. Eddie és Gavin a család jó barátja, és egy nagy csapat alakult ki, aminek minden tagját imádom. És kaptunk több új szereplőt, és olyanok is előjönnek, akikről már hallottunk. Kezdjük Kiersten-nel, aki a korát meghazudtoló beszédeket mond, és valami zseniális az életfelfogása, jah, és nagyon fontos: vega. Anyukája, Sherry is nagyon jó fej, a házi készítésű szereivel, sajátos nézeteivel együtt. Megismerkedhetünk Will nagyszüleivel, a legnagyobb forma a nagypapa, aki informatikai zseni idős létére. Vaughn, Will exe és Reece, Will régi barátja, rettenetesen unszimpatikus alakok, és idegesítőek. Will el is követ egy hibát, és ezért összevesznek Lake-kel. Ami nagyon szuper, az, hogy Julia MINDENRE GONDOLT. Egyszerűen fantasztikusak azok a kis apróságok, pl. a váza, amit kettejükre hagyott. Ezek az emlékek valahogy megnevettettek és egyben elszomorítottak. Lake anyja fantasztikus fazon (volt). Azért a könyvben nem csak Will és Layken története a kulcsfontosságú, ugyanis kiderül, hogy Eddie terhes, és a kissrácok kamaszodnak, így jönnek az iskolai balhék és a lányok. A könyv végén történik egy baleset, ami szívszorító. De Kiersten óriási, amikor balesetük volt, ő csak arra tudott gondolni, hogy úgy hal meg, hogy még életében nem evett húst, ezért egy nagyon vicces jelenetben két pofára zabálja a rántott csirkét. A végén az iskolai tehetségkutatón Kiersten és Caulder slamje olyan fantasztikus, hogy csak bámultam (Caulderén konkrétan zokogtam). Ez egy fantasztikus könyv, egy fantasztikus lezárással (esküvőőőő), és várom nagyon, nagyon a harmadik részt!!!
Ui: Mindenki pillangózza meg! :D *csak viccelek*
Ufír