Az írónőtől már szinte az összes könyvét olvastam, ezért természetesen ez sem maradhatott ki. Azért nem az első részét írom, mert ez volt a kedvencem mind közül.
Ebben már a könyvbéli b-s osztály már 10.-es és 4 fiú zenekart alapított, amit Jalapenónak neveztek el. Reni, a regény főhőse, imád olvasni és majdnem kitűnő iskolai átlaggal rendelkezik, ám emiatt tűnik sok ember szemében strébernek, ezért nem számít túl menőnek a suliban. Reménytelenül szerelmes Cortezbe (az iskola legmenőbb fiújába), ám a fiúnak barátnője lesz, és a lány összeomlik. Virág, Reni legjobb barátnője, eközben beleszeret a sok szempontból is unszimpatikus Doriánba, és Virág emiatt kifordul önmagából. Hanyagolja Renit, ellóg a rajzszakkör óráiról és szüleivel "gonoszabban" viselkedik. Reni szinte az egész félév alatt magányos, és csak barátjára, Arnoldra számíthat, bár vele a lányos dolgokat nemigen tudja kibeszélni. Kingával ez idő alatt jóban lesz, pedig a két lány kilencedikben nem volt túl jóban. Reninek meggyűlik a rajztanárral is a baja, aki nem igazán kedveli, és tiszteletlennek gondolja a lányt, pedig a lány csak nem ért igazán a rajzoláshoz. A könyv vége felé Virág megkéri a lányt, hogy menjen el vele egy szilveszteri koncertre a barátjával, mert az anyukája Reni nélkül nem engedi el. Reni szülei végül beleegyeznek, és a lány elmegy a koncertre, aminek katasztrofális vége lesz. Reni a koncert alatt leginkább egy újonnan megismert emóssal beszélget, akit a külseje ellenére szimpatikusnak talál. A koncert végén Virág eltűnik Doránnal együtt, és Renit a kabátja nélkül kizavarják a koncertteremből, mivel nem nála van a ruhatári biléta. Reni felhívja Cortezt, és a fiú rohan is Ricsivel a lányhoz, ám a tárcájukat otthon hagyták a kabátjukkal együtt, és emiatt nem tudják kifizetni a taxist. A lány felhívja az apját, és miközben várnak a fiatalok, addig Ricsi elmegy körülnézni, hátha látja Virágot valahol. Eközben Cortez és Reni megcsókolják egymást, de amint Ricsi visszaér, úgy csinálnak, mintha mi sem történt volna. Reni apukája és Virág anyukája befut, és míg Reni a kocsiban vár, megérkezik Virág is sírva. Reni apja elviszi fiúkat a bulijukhoz, és kifizeti a taxisofőrt is. A lány büntetést kap, mert egyedül hagyta Virágot, és ráadásul meg is fázik, aminek a következménye, hogy lecsúszik a tanulmányi verseny hétről is. Arnold meglátogatja a lányt, odaadja a leckét is, és elmondja a lánynak, hogy elmegy 10. év végén. Renit lesújtja a dolog, és megbánta, hogy nem figyelt oda a barátjára ebben a félévben. Reni, mikor iskolába megy, már alig várja, hogy beszélhessen Cortezzel, de egy félreértés folytán az megsértődik rá, és flegmán viselkedik a lánnyal. A könyv végén Reni és Virág kibékül, és elmesélik egymásnak a szilveszter estét a saját szemszögükből.
Az egész sorozat tetszett és örülök, hogy elkezdtem olvasni, mert mint minden Leiner Laura-könyvet: ezt sem tudtam letenni.
Csőrike