Bevallom őszintén, nagyon nehezen és lassan haladtam az olvasásával. Maga a világ nehezen érthető, misztikus és bonyolult. Sajnos a könyvhöz külön hangulat kell, illetve az sem segítette az elolvasását, hogy szinte rögtön belecsöppenünk a dolgokba. Az is nehezítette, hogy az írónő csak csepegteti az információkat, és a fejezetek között egyszerre pillanthatunk bele a múltba és a jövőbe. A vége viszont nagyon meglepő. Nehezen találok szavakat erre a könyvre, van, akinek bejön ez a stílus, nekem nem a kedvencem, de nem is vetem meg. Ritka az olyan könyv, ahol egyik fontosabb szereplőt sem kedvelem meg, vagy utálom. Róval, Dollal, Lucasszal és Timával azonban nem tudok mit kezdeni. Se nem szeretem őket, se nem utálom. Dol szemén keresztül látjuk a történteket, így róla többet tudunk, mégsem kedveltem meg. Dolról annyit, hogy a teljes neve Doloria, ami nekem speciel jobban tetszik. Doc/Orwell/Dr. Huxley-Clarke (ki hogy hívja) nekem kell! És Fortis a maga misztikumával üde színfolt a nagy misztikumhalmazban. :D És, hogy egy kicsi bepillantást nyerhessünk a könyvhangulatába, íme, a prológus és az epilógus utolsó mondata: „Álmodni kezd, amikor az anyja szíve abbahagyja a dobogást.” ééés „Emlékszem a reményre.” Szóval, ha szereted a misztikus, rengeteg kérdést felvető, és keveset megmagyarázó könyveket, és a megfelelő hangulatban vagy, akkor Neked nagyon ajánlom!
Ufír