Az lenne a logikus, hogy előbb elolvasom a könyvet, majd megnézem a filmet és végül a musicalt. Én fordítva cselekedtem. Két éve már láttam a musicalt - amibe azonnal beleszerettem -, majd utána láttam a filmet, és most olvastam a hozzájuk tartozó regényt is. Mindig egyre jobban megszerettem a történet elején említett Monte-Carlót, a gyönyörű Manderleyt, a szereplők személyiségét és a cselekményt.
Érdekes a könyv hangulatában felfedezhető ellentét. Megismerhetjük Manderley megnyugtató, kedves és szép arcát, de ott van a nyugtalanító titokzatosság, ami a ház keleti szárnyából árad. És ott van az árnyként közlekedő ellenséges házvezetőnő, Mrs. Danvers.
Rengeteg titok van a könyvben. Milyen is lehetett valójában Rebecca? Mindig mindenkinek egy másik arcot mutatott magából, róla már csak a halála után tudunk, még életében nem ismerhetjük. De számunkra nem is annyira ő a lényeg, mint „Én”, Manderley második úrnője. De mi „Én” valódi neve? Ez sose derült ki, mert a könyv szerint „nem” fontos.
Remek könyv tele izgalommal, titkokkal és megfűszerezve romantikával. Régóta szeretnék elmenni Monte-Carlóba, hisz annyi szépet hallani a tájról és az egykor olyan mesés társasági hangulatáról.
VIII. Henrik