Colleen Hoovertől már olvastam egy könyvet, ezért kezdtem el olvasni a Reménytelent. Ám ez a könyv messze jobb volt, mint az előző, aminek a címe Szívcsapás.
Sky, aki úgy hiszi, hogy régen örökbe fogadták, elkezd iskolába járni, a magántanuló évei után. Ott ellenségesen viselkednek vele, kivéve egy meleg fiút, aki szintén a kitaszítottak közé tartozik. Aztán egy szupermarketben megismerkedik Deannel, aki nőfaló hírében áll. Már az első pillanatól fogva vonzódik hozzá, de ennek ellenére a lány tart is tőle. Együtt kezdenek futni reggelente, aztán kicsivel később össze is jönnek. Egy véletlen folytán Sky felismeri Dean halott ikertestvérének a szobájából egy képen lévő házat, ezért a lánynak az emlékei elkezdenek visszajönni. Kiderül, hogy őt kiskorában elrabolták az apukája háza elől, ahol éppen játszott Deannel és az ikertestvérével, Lessel. Szakítanak néhány hétig, de Dean egyik este elmegy hozzá, mivel nem bírja tőle távol tartani magát, hiszen már nagyon régóta szerette a lányt. A Sky megszökik nevelőanyától és elmennek a régi házukhoz ahol a rossz emlékek előjönnek a lányból. Anyukája elvesztése után a lány apukája inni kezdett, aminek a vége az lett, hogy a lány családon belüli erőszak áldozata lett, nem egy alkalommal. Sky kiborul és következő napon az apukája rajtakapja a lányt, akit igazából Hope-nak hívnak, hogy a ház előtt veszekszik Deannel. Az apa egyből felismeri és behívja őket beszélgetni. A beszélgetés folyamán sok minden kiderül, köztük az is, hogy nemcsak a lányát, de Dean ikertestvérét és saját húgát is bántalmazta évekkel ezelőtt. Az egész vége az lett, hogy az apa meggyilkolja magát saját fegyverével. ( Az apa rendőr, ezért volt nála stukker.) A lány hazamegy nevelőanyjához, ahol kiderül, hogy azért vitte el a lányt az apjától, mivel a nevelőanya, az Sky apukájának a húga is egyben, akit szintén bántalmazott évekkel ezelőtt. A végén megbeszélik és folytatják életüket ott, ahol abbahagyták. Dean és Sky összejönnek, és soha el nem válnak többé, miután végre ismét megtalálták egymást. A könyv címe egy emlékből jön, ahol a gyerekek bújócskáznak. Dean a két lány keresése közben összevonja a nevüket és ezáltal kapja azt, hogy Hopeless, ami magyarul reménytelent jelent. Nekem tetszett, bár vannak benne szomorú pillanatok is.
Csőrike