2015. március 26., csütörtök

Robert Merle: Mesterségem a halál (egy könyv, ami egy másik országban játszódik)

Általános iskolában az osztályfőnököm említette már, hogy el kéne olvasni ezt a könyvet, most rászántam magam, és nem kellett csalódnom. A könyv hihetetlenül élethűen és brutálisan mutatja be a koncentrációs tábor vezetőjének Rudolf Langnak az életét. A történet legnagyobb érdekessége számomra az volt, hogy Rudolf egyszerre a főszereplő és úgymond a főgonosz is, egyszerűen úgy van megírva a karakter, hogy egyszerre kedveli és utálja az ember, bár a végén inkább már csak utálja. Lang mindig teljesíti a parancsait, bármik is legyenek azok. 
A könyv végén rájöttem arra, hogy nincs kedvenc szereplőm, és ez nagyon furcsa érzés, de egy karakter sem volt számomra annyira szimpatikus, hogy megkedveljem. Legutálatosabb karakter pedig nincs, hiszen nem csak a főszereplőnk ilyen, hanem a legtöbb társa is. A végén megsajnáltam kicsit, mert valamennyire az apja hibája, hogy idáig fajultak a dolgok, és sokkal boldogabb életet is élhetett volna ennél, viszont megkapta méltó büntetését, ami talán mégsem méltó, ha arra gondolunk, hogy 2 és fél millió embert a halálba küldött. 
A könyv fantasztikusan izgalmas, elég nehéz letenni, viszont szerintem ezt a könyvet csak egyszer lehet elolvasni, mert az embert sokkolja ez a sok borzalom, én képtelen lennék újra nekiállni, tudva, hogy mi a vége.

PredG