2015. március 19., csütörtök

Nora Roberts: A második kezdet (egy könyv, amit édesanyád szeret)

Anyukám egyik kedvenc írónője Nora Roberst, ezért gondoltam, olvasok tőle egy könyvet. Amilyen mázlim van, egyből egy háromrészes könyvön akadt meg a szemem. Mind a három könyv három testvérről szól , akik az apukájuktól örökölt tehetséggel és szenvedéllyel szeretnek építeni és felújítani régi házakat az anyukájuk segítségével. Most is éppen egy körülbelül kétszáz éves házat építenek át szállodává a szülővárosukban, Boonsboróban. A három testvért Beckett, Ryder és Owen Montgomerynek hívják. Az első rész Beckettről szól , aki családi vállalkozó. Régebben a középiskolában beleszeretett Clearbe ,de sajnos ő már járt egy másik fiúval annak idején , akivel össze is házasodtak . Clint Clear férje katonának ment Irakba , ahol aztán a csatamezőn el is esik és Clear magára marad 3 gyermekkel. Clear ezért visszaköltözik szülővárosába , Boonsboróba, ahol nyit egy könyvesboltot. Beckett még mindig szerelmes a lányba, ezért elhívja randizni , ami jól is sikerül és lassacskán járni kezdenek. A házban , amin Becket dolgozik a fivéreivel , egy szellem lakik, aki sajátosan kommunikál Beckettel, pl: nyitogatja a teraszajtókat és halkan kuncog . A szellemnek halvány loncillata van, ha a közelben tartózkodik , ezért tudja Beckett is , hogy éppen a közelben van-e. A szálloda szobáit különböző regények szerelmes párosairól nevezték el, mint például a Büszkeség és balítéletből Elizabeth & Darcy és a Szentivánéji álomból Titánia & Oberon. Lisi , a szellem, akit Beckett nevezett el, így mivel folyton az Elizabeth & Darcy szobában szokott tartózkodni. Tud beszélgetni Clear legkisebb gyerekével, aki mivel gyerek látja és hallja is Lisit. Ez Cleart nagyon megijeszti és ezért nem is engedi a fiait az építkezés közelébe sem. Clear könyvesboltjába mindig betér egy férfi aki folyvást folyton vacsorázni hívja a lányt, aki minden alkalommal nemet mond rá . Amikor a férfi megtudja , hogy Clear Beckettel van kapcsolatban, betör a lány házába és megtámadja őt, míg a gyerekek alszanak. Becekett ez alatt az építkezésen van Clear barátaival akik segítik behordani a fürdőszobákba az eszközöket.. Lisi a szellem párát csinál a fürdőszobában és felírja a tükörre hogy segítsen Clearnek ,ezért még időben megtudják fékezni a zaklató férfit , mielőtt elrabolhatta volna a lányt. A végén összeházasodnak és gyerekük lesz. Jó könyv , egyszer elolvasható. Ajánlom annak, aki unatkozik.

Csőrike